Kukucskáné ébresztése
Bödő Mihály emlékére
Bödő Mihállyal akkor találkoztam, amikor még ő kalauzolta a látogatókat Dömsödön a Petőfi házban. Úgy beszélt a költőről, mintha személyes ismerőse lenne, talán azért, mert különleges kapcsolatuk még gyerekkorában kezdődött.
Bödő Mihály akkor még Bödő Misi másodikos elemista volt, és édesapja egykori iskolatársától és barátjától, Szabó tanító úrtól hallott Petőfi Sándorról. Szabó Lajos tanító úr azokban az időkben 32-34 éves lehetett, asszony nem élt mellette, (csak 48 éves öreglegény korában nősült meg), Bödő Mihály ezért afféle mindenese lett. Őt küldte a Jelinek pékségbe egy darab kenyérért, vagy szerda reggelente a Gacs henteshez friss főtt kolbászért. Gacs néni olyankor megkérdezte: A Szabó tanító úrnak viszed? – Ha rábólintott, a néni egy-két paprikával megtoldotta a rendelést, mert Szabó tanító urat ő is szerette. A tanító úr horgászni is járt, ilyenkor „fertőzte” meg tanítványát a versek és Petőfi szeretetével. A Vanicsek halászcsárdánál tartotta a ladikját, s ha horgászni mentek, hajnali négy órakor indultak. Nyolc órára, iskolakezdésre vissza kellett érniük. Ezeken a hajnalokon, míg kapásra vártak, a tanító úr a költőt és verseit szavalta. Mindig a kis Mihály életkorának megfelelő költeményt idézett, először – természetesen – az Anyám tyúkját, később beszélt neki arról, hogy Petőfi egyik első igazi forradalmi költeményét, a Levél Várady Antalhoz címűt 1846.májusában Dömsödön írta.
Bödő Mihály élete alkonyán is fejből tudta idézni a vers forradalmi gondolatait:
„De hinni kezdem, hogy dicső napoknak
Érjük maholnap fényes hajnalát,
Midőn a népek mind fölemelik
A föld porába gázolt fejöket,
S végigmennydörgik a föld kerekén:
„Legyünk rabokból ismét emberek!”
A cenzúra miatt csak 1870-ben jelent meg Petőfi e fontos verse, mesélte egykor Bödő Mihály, aki a vers születésének helyszínén megmutatta, hogy a ház egyidős a költővel, hiszen a pincelejárat fölött ez a címeres évszám látható: 1823. A nádtetős, alföldi rendszerű vályogháznak több tulajdonosa is volt. Petőfi korában Kovács Józsefné, akit mindenki csak Kukucskánénak emlegetett. Kukucskáné nevének két magyarázata lehetséges. A hagyomány szerint kíváncsisága miatt kapta csúfnevét, házától nem messze ugyanis (úgy 50 méternyire) egy vendéglő működött, ahol ( Lám nincs új a nap alatt!) „üzletjavító”hölgyek is dolgoztak. Kukucskáné pedig azt leste ablakából, hogy a kocsmába látogató kedves vendégek mennyi időt töltenek ott el. Aki egy kis borocskára tért be, az viszonylag rövid idő alatt végzett, ám aki a hölgyekkel cicázott, az bizony tovább maradt. Kukucskáné előtt így nem maradt titokban, hogy a férfinép mit művel a kocsmában.
A másik névmagyarázat szerint Kukucskáné gyógynövénygyűjtésből élt, mint oly sokan akkor Dömsödön, mert azokban az időkben az ezerjófű, a cindrót, az ökörfark kóró, a bodzavirág, az akácvirág, a különböző zsurlók és zsályák kenyeret adtak a dömsödieknek. Gyógyászati célra szedték ezeket a növényeket kora tavasztól késő őszig. Szárítás után juta zsákokban tárolták, míg jött a kereskedő és fölvásárolta a készleteket. Kukucskáné fő profilja az akácvirág volt, amit ezen a vidéken kukucskának neveztek. S mivel a szárított virágból ő adta el a legtöbbet, Kukucskánénak nevezték el. Nem tudni melyik magyarázat a valós, az azonban bizonyos, hogy Petőfi Sándor szülei 1846. április 23-24-e körül költöztek Dömsödre ( Szalkszentmártonból), és az őket ( 1846. májusában) meglátogató költő Pálffy Albert barátjával Kukucskáné egyik házát bérelte ki. Ez a kétszobás épület a mai Petőfi Múzeum.
Romos, lelakott állapotban tudta megszerezni 1958-ban az akkori dömsödi tanács, és a helyreállítás érdekében Szabó Lajos tanító úr kezdett el kalapozni. És jöttek a gyárak dolgozói, akik birkapörkölt és dömsödi jó bor mellett társadalmi munkában helyre hozták az épületet, melyet azóta többször is tataroztak.
Falai között nemcsak a költő szelleme él tovább, de Kukucskáné legendája s talán Bödő Mihály emléke is.
Péhl Gabriella